Régi NDK-sok új találkozóhelye
  Belépés:
2021 október 20, szerda | 42. hét | Vendel, Irén, Kleopátra
Legyen ez a kezdőlapom ezen a portálon Személyes üzenetek Keresés home » 2011 Balatonföldvár » 2011 Balatonföldvár » 2009 Balatonlelle » 2. NDK-s találkozó
Balatonlelle, 2009 június 5-7.

2. NDK-s találkozó
Balatonlelle, 2009 június 5-7.

Események percről-percre: JÚNIUS 5, PÉNTEK

22:30 - létszám
A megérkezettek létszáma már jóval 200 fölött jár, az előre jelentkezettek szinte kivétel nélkül be is futottak, de rajtuk kívül is számosan érkeztek olyanok, akik nem jelezték előre a részvételi szándékukat.
22:15 - esti események 2.
Most ért véget Bacsa Ferenc este nyolckor kezdődött gitár és ének műsora. Több, mint 150-en tapsoltuk meg a tucatnyi dalt egy szál gitárra. A műsor második felében Balla Imre Hennigsdorfban dolgozott társunk is közreműködött.
19:10 - esti események
Délután hat órakor mindannyian összegyűjtünk a nagyteremben, a szervezők pezsgővel köszöntötték az eddig megérkezett résztvevőket. Vadjimmy mondott rövid köszöntőt,ezután KisMárti bemutatta a találkozó előkészítésében és lebonyolításában közreműködőket. Mindnyájan nagy tapsot kaptak. A köszöntő után mindannyian eggyütt ürítettük pezsgőspoharainkat az újbóli találkozásra és a rendezvény sikerére.
Az üdvözlés után vacsora volt, jól fogyott a frankfurti leves és a milánói.
15:00 - zajlik az első nap
Folyamatosan érkeznek a résztvevők, a hotel aulában már egész nagy zsibongás, ismerkedés, beszélgetés van. Délután elkezdődtek a filmvetítések is, hamarosan sorra kerül a többi mai napra tervezett program.

Néhány kép a helyszínről:


10:20 - transzfer a vonattal érkezőknek
A helyszín lapon ajánlott vonatokkal (délelőtt fél 10, délután 1 óra és fé öt körül) érkezők elé pénteken és szombaton ki fogunk menni autóval, hogy ne kelljen a csomagokkal gyalog megtenni azt a néhányszáz métert se az vasúti megállótól a hotelig. Leszálláskor keressétek a transzfer autót (felismerhető lesz). Lellének két vasúti megállója van, leszállni nem a Lelle-felső, hanem a következő Balatonlelle megállónál kell.
Egyébként már javában érkeznek a résztvevők.
Az idő itt most borult, szélmentes, de néha szemerkél az eső.
09:00 - elkezdődött
Ma reggelre előkészítettünk mindent. Bár voltak már, akik tegnap megérkeztek, a résztvevők mostantól fognak nagyobb számban érkezni. Ma reggel a városban is kitettünk jó néhány útbaigazító táblát, azokat követve nem lehet majd eltévedni.

« vissza a találkozókhoz
« vissza az archívumhoz




This webpage powered by TP98s CMS system # http://thomas98.hu/cms/