Ezeken az oldalakon témakörönként olvashatod mások webnaplóinak publikus bejegyzéseit. Nálunk mindenkinek lehet saját webnaplója. Ha már van regisztrációd, bejelentkezve létrehozhatod saját webnaplódat, amibe akár azonnal írhatsz is.
A honlapon napok óta sértődésektől sem mentes beszélgetés folyik a magyar és a német nyugdíjakról, azok értékéről, illetve úgy általában a korosztályunk megélhetéséről. Ezeket olvasva beesett hozzám is néhány gondolat.
A „fizetés” kifejezésnek angolul a „salary” szó felel meg. Ez a „salt” szóból származott, mivel eleink a sót használták fizetési eszközként. Ezt váltotta fel később az ezüst vagy arany pénzérme. Ennek modernebb formái a készpénz nélküli kártyás fizetés, vagy a villanyszámla e-kártya, mellyel annyit világíthatsz, fűthetsz, amennyi pénzt rátettél, és még sok egyéb furmányos találmány.
Sok védelmi vonalat ismerünk, mint például a Kínai Nagyfalat, a római korban épült Hadrianus falát É-Angliában, vagy éppen a Maginot-vonalat.
De kevesen hallottak még a Csörsz-árokról, mely szintén nagyon régi és Magyarország alföldi peremén vonul(t) át. Keleti és déli része ma Romániához és Szerbiához tartozik.
Ez az 1260 km hosszú, Gödöllő környékéről induló, az Alföld É-i részén Nyíregyházáig átvezető vonal D-re fordulva Nagyvárad-Arad-Versec térségéig nyúlik. Innen szerb területen visszafordul Ny-ra a Duna vonaláig.
A szarmaták építették i.sz. I században, mikor Pannónia római provincia keleti határát voltak hivatottak védeni a barbár törzsek ellen. Ők az Alföld területét lakták be. Értelemszerűen Ny felé nem kellett kiépíteni, mivel ott a római birodalom területe kezdődött a Duna vonalán. Az egykori árkok és sáncok kombinációját légitérképészettel – ha valaki tudja, hogy mit keres - még jól fel lehet ismerni.
Már vagy hat, de talán már annál is több éve láttam őt először a neten, így tudtam róla s tőle egyet és mást.
Akkoron - még innen a harmincas éveiben - amikor és ahogyan szólt az őt látni s hallani akaró, a nézőtér padlóján szájukat tátva ülő magyar fiataloknak, engem meggyőzött a nettó jóindulatáról.
Mondom, akkoron...
Önmaga hátrányos helyzetét mókás szituációk elmesélésével rábírta a hallgatóit az iránta érezhető tiszteletre és megbecsülésre, erősen sugallván a szánakozásukat mellőzendő, hisz ő erre épp nem szorul.
A mintegy másfél órányi - többnyire szóbeli, de itt-ott a képi kifejezésekből /az általa elvégezhető mozdulatok bemutatásából/ - álló előadása engem megrekkentett.
Hittem ennek az embernek, mert amiket akkor /AKKOR !/ mondott a fiataljainknak, azt feltétel nélkül kipipáltam.
Előre bocsátom, a lenti sztori simán megtörténhetett volna velem is, hiszen én is 40 percig forralom a vizet a lágytojás készítéséhez. Pedig drága édesanyám engem is tanított főzni egykoron. De én jól védekeztem ellene. Ha jól emlékszem, a könnyűzene világában akkoriban a twist volt éppen hatalmon. Mondjuk Chubby Checker - Let's Twist Again-je sokkal jobban érdekelt, mint holmi konyhai elfoglaltság. De a twist-korszak felett hamar túllépett az idő. Mint ahogy édesanyám azon reménye felett is, hogy egyszer még megtanít főzni. Így aztán voltak vészterhes időszakaim kint az NDK-ban is. Mondjuk nem is lettem még kint túlsúlyos...
Régi kreációként még gyakran olvasok könyvet, de nyomtatott sajtót is. Persze erősen válogatva. Az internet is beleszínez néha a kialakított véleményembe. Az olvasott témákat gyakran továbbgondolom, sőt nem ritkán célzatosan mélyebbre merülök egyes területekben. És időnként renitens, az átlagtól vastagon eltérő következtéseket vonok le, amiért a középkorban simán alámgyújtottak volna.
Ez az írás nem jött volna létre, ha ma reggel kisétálva kertembe, nem látom, hogy poloskák tucatja vendégeskedik több fámon, és fogyasztja az érő őszibarackjaimat.
Izgatottan feszengek éjfél környékén a TV előtt és felbontok egy csomag ropit, amit apránként lekísérek egy barna sörrel. Ugyanis választási nap volt.
A nagy nap tiszteletére új cipőfűzöt fűztem be az erre a célra szolgáló lyukakba, és jogomat és egyben kötelességemet teljesítve urnához járultam. Nem nagy ügy. Csak egy keresztet, vagy X-et kellett elhelyeznem egy négyzetben. Ennél a postás háromszor többet kér tőlem, hogy az ajánlott levelet odaadhassa.
Divat manapság olyannal kérkedni, hogy – Ja, kérem, én nem nézek TV-t!
Ilyen nagyképű kijelentést én soha nem tennék! Igaz viszont, hogy nem kapcsolom be. Csak ritkán. Pedig van annyi fogható csatornám, mint enyhén borús éjszakákon a látható csillagok az égen.
Ugyanakkor nekem is megvan a kultúra iránti igényem. Egy fárasztó munkanap után csak úgy egyszerűen leülnék a képernyő elé, és szívesen megnéznék egy frappáns, új ismereteket adó reklámblokkot. De sajnos ezek majdnem mindegyikét megszakítják filmrészletekkel. És ez engem baromira idegesít. Mert mondjuk lenne egy szabad, nyugodt, máshonnan nem hiányzó másfél órácskám pihentető reklámok megnézésére. De nem tehetem meg, mert unos-untalan belerondítanak egy filmdarabkával vagy egy valóságshow-részlettel. Engem meg egynyolcad filmek akkor sem érdekelnek, ha az Oscar előszobájában várakoznak a döntésre.
Ifjúkorom világmegváltási vágyain már túl vagyok. Nos, ennyire sikeredett! Most már csak laza szemlélődés lenne hátra, de azért ez nem mindig elégít ki. Időnként beletemetkezem atyámtól megörökölt könyvtáramba. Sok közöttük még a Nagy Háború előtti időkben adódott ki. Nekem meg adódik a lehetőség, hogy visszatekintsek egy letűnt világra. Sok közöttük a földrajzi mű is. Ezek alapján beteges vágyat szoktam érezni, hogy személyesen is lássam némelyiket.
Az életem nagy pillanatai közé tartozik, amikor egy-egy ilyen passzívan elraktározott kívánalom testet ölt. Egyik ilyen régi vágyamat valósítottam meg idén, amikor Uganda és Kongó határában, a még mindig csak kevesek által elérhető Bwindi-hegységben, a vadon élő néhány utolsó hegyvidéki gorilla család egyikét sikerült 2200 m magasságban becserkésznem. Ez az állat a „kritikusan veszélyeztetett fajok” között szerepel és állatkertben nem található. /Csak a nála lényegesen kisebb – mindössze 100 – 150 kg súlyú - síkvidéki gorilla viseli el egy ideig a bezártságot/. Élmény volt eltölteni körükben egy órát az esőerdőben. De ez már az út csúcspontja volt.
Az ember társas lény. Ez már csak azért is jó neki, hogy legyen kibe időnként belerúgnia.
Meg csoportokba szerveződve utálni a másik csoportot, mert az már a kéj teteje felé közelít.
Azon gondolkodom, hogy utálkozó csoportok nélkül létezhet-e az emberi faj?
Ha most azt hiszed, hogy politikai glosszába futottál, akkor e héten ne lottózz!! Mert itt egészen másról van szó.
Olvasom ugyanis, hogy van egy ország /egyben kontinens/, mely neve szorosan összekötődik a kenguruval. Szerintem még a bumeránggal és az Ayers Rockkal is, de ez most mellékvágány. A kenguru az evolúció egyik csodája - sőt arrafelé még címerállat is. A gond viszont az, hogy van vagy 25 millió darab ausztrál. És mindegyik fejére átlag két kenguru esik.
»
Blogok
Blogok
Ezeken az oldalakon témakörönként olvashatod mások webnaplóinak publikus bejegyzéseit.
Leipzig6871 offline
elérések
