Régi NDK-sok új találkozóhelye
  Belépés:
2017 december 11, hétfő | 50. hét | Árpád, Árpádina, Damazusz
Legyen ez a kezdőlapom ezen a portálon Személyes üzenetek Keresés home » Skelettküste

Skelettküste

Szerző: ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Zsolt52 offline Privát üzenet küldése Felhasználó profilja 2017. április 29, szombat 14:33
Skelettküste

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy napi beszédtéma volt, de több német ismerősömmel folytatott beszélgetésünk közben időnként előjöttek a volt német gyarmatok.
Ilyenkor a többség nem kis nosztalgiával beszélt az egykori német területekről. Mondhatni, olyan Erdély-feelinget éreztem rajtuk. Bár a többi nagy gyarmattartó hatalomhoz viszonyítva nem sok volt szegényeknek. Afrikában összesen négy. Úgymint a mai Namíbia (Német Délnyugat-Afrika), Tanzánia (Német Kelet-Afrika), valamint Kamerun és Togo.

Pápua Új-Guinea É-i része is övék volt egy darabig, valamint a Bismarck-tengerben fekvő egykori két sziget. (Akkori nevükön Neu Pommern és Neu Mecklenburg. Mai nevük a térképen: New Britain és New Irland.) Több most nem is jut eszembe.

Németországban nagyon későn (1871-es egyesítése után) jelentkezett csak az igény a gyarmatszerzésre. Addigra az értékesebb területeket mások már elfoglalták. Kevés időt is tölthettek el gyarmattartói szerepkörükben. Ugyanis ezeket az I. világháborúban rendre el is veszítették. Ennek ellenére nem kis büszkeséggel mennek nyaralni ma is a németek Namíbiába és Tanzániába. (Kamerun és Togo nem Urlaubsland).

Amíg például a franciák az Orlyról, a gyermeküket maguk után rángatva, esetleg strandpapucsban és rövid ujjú tarka ingben szállnak fel és repülnek le 11 óra alatt Reunionra (pedig vihetnének magukkal túrabakancsot is, hiszen remek többnapos vulkántúrákat lehet tenni a kellemes klímájú szigeten), addig a németek magasabb komfortfokozatba kapcsolva és némi respekttel övezve utaznak le közvetlen járattal Frankfurtból mondjuk Namíbia fővárosába, Windhoekba. (Ők tehetik. Próbáljuk ezt meg mi Bp – Kolozsvár viszonylatában.)

Egy ideje már nekem is vannak személyes ismerőseim, akik Namíbiát alaposabban bejárták. Ódákat zengnek az ország tisztaságáról (német maradvány?), a tengerpart egykori német városaiban megtalálható hibátlan német hangulatú kocsmákról. Az azokban kapható hibátlan bajor sörökről. Amit a bennszülött csapos németül szolgál fel. És nem felejti el Bierdeckel-re helyezni a korsót. Sétálhatnak a Bismarck Stassen, az Ankerplatzon, ahol száz évvel ezelőtti német Fachwerk-házak is állnak még. Olvasgathatják a gót feliratot az Altes Amtsgericht eredeti épületének homlokfalán és megszállhatnak a négy csillagos Hanza Hotelben. Több mint száz évvel a gyarmatuk elvesztése után.

De mit kerestek ott a németek anno? Diogo Cão portugál hajós, aki elsőként itt partra szállt 1486-ban, megállapította, hogy a Semmi közepére került. É-D irányban 1100 km hosszan, K-Ny irányban 100-200 km-en keresztül csak homok és kősivatag található. A parton élőlényeket nem, csak csontvázakat talált. El is nevezte ezt Csontvázpartnak. Német neve is ez: Skelettküste. A spanyolok gyorsan továbbálltak. Ugyanakkor a szeszélyes áramlatok, a gyakori köd és a part menti víz alatti sziklák miatt jelenleg is több száz hajóroncs látható partra vetve. És számuk ma is szaporodik. Ezek most turista látványosságok.

De miért igázták le a németek a nagyon alacsony fejlettségi fokon élő hererókat és namákat? Ezt máig sem igen értem. Jó! Van uránérce, meg gyémántja az országnak. Az első akkoriban még nem volt érdekes, a másodikat meg csak később fedezték fel. Tehát számomra érthetetlen, miért kellett egy kopár sivatag tengerpartjára echte német településeket építeni? Ezek ma is állnak, sőt bővülnek. Viszont az utolsó utcák végén, a szélső háztól 3 m-re már bent állsz a sivatagban.

Bár nem mindegyik város maradt ilyen remek – részben eredeti – állapotában meg. Kolmanskop például szellemváros a Namib-sivatagban. 1908-ban alapították és egy jelentéktelen kis falu volt. Nevét is egy fuvarosról kapta, aki egy itteni homokviharban vesztette el szekerét. Később egy helybeli egy nagy gyémántot talált itt. A német kormány azonnal lezárta a körzetet és német bányászokat telepítettek ide. A falu gyorsan fejlődésnek indult, elegáns német stílusú házak épültek, majd kórház, bálterem, erőmű, iskola, színház és kaszinó is. Az I. világháború után kiürültek a bányák. Az emberek elköltöztek, az épületek többségét le sem bontották. Mára hátborzongató látvány, ahogy a lakások omladozó szobáiban szinte mindenhol térdig ér a homok. Az egykori várost tehát visszavette a sivatag. A romos településen azóta több ismert filmet is forgattak.

- - - -

Mostanában viszont egy új jelenségre figyeltem fel. A több mint száz évvel ezelőtt történtekről az utóbbi időkben többször is olvashattunk a nemzetközi sajtóban.

2004-ben Németország bocsánatot kért a német gyarmati katonák – az ide szervezett Schutztruppe - által elkövetett kegyetlenkedésekért. Persze ők is haltak. Erre a főváros német templomában a neveiket felsoroló emléktábla, az ország számos pontján meg hősi emlékmű emlékeztet.

2009-ben leszerelték a főváros központjában 1912 óta folyamatosan megtalálható német lovasszobrot, a Schutztruppen Reiter-t. Helyére nemzeti felszabadulási emlékművet építettek.

2011-ben a német kormány visszajuttatta Namíbiának azokat a herero és nama koponyákat, amelyeket tudományos érdekességként szállítottak az 1900-as évek elején Namíbiából Németországba.

Manapság meg szó van arról, hogy Németország esetleg felvállalná történelmi felelősségét és egyben anyagi kompenzációt is fizetne a Namíbiában elkövetett cselekményekért. Ezek a cselekmények – mármint maga a gyarmatosítás - Németország részéről olyan három évtizedig tartottak.

Ha én ezt a gondolatsort továbbviszem, akkor ezek az egykori német gyarmatok az I. világháború végétől a huszadik század végéig – tehát többször három évtizedig - angol uralom alatt voltak. És akkor még nem is beszéltem a többi angol, francia, portugál, spanyol, holland gyarmatról. Pár évtized múlva, az egykori gyarmatok politikai és ideológiai megerősödésével, ez is egy társadalmi és gazdasági időzített bomba lesz. Lehet, hogy ez sok pénzébe fog kerülni az egykori gyarmattartóknak.
  Megosztás
Facebook:
Iwiw:
Egyéb:
^ lista ^
A Te véleményed: - érdektelen gyenge közepes jó nagyon jó +
Tetszésindex: nincs szavazat

időben növekszik időben csökken
11 hozzászólás
.:: Ez tényleg érdekes volt amit írtál.
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
-newyork- offline - 2017. május 02. 16:42
-newyork-
Fekete németül kommunikáló pincér Afrikában ? Élmény lehet !
"De miért igázták le a németek a nagyon alacsony fejlettségi fokon élő hererókat és namákat? Ezt máig sem igen értem. "
Szerintem egyszerű, végül az I. VH.kirobbanásának oka az is volt, hogy kevés gyarmata volt a németeknek, és növelni akarták a gyarmati területet.

.:: Köszönöm Zsolti! Köszönöm!
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak bubuka offline - 2017. május 05. 16:41
bubuka
Sokszor volt eddig úgy, hogy ténferegtem a lakásban, nem találtam a helyem, és számomra is megmagyarázhatatlan hiányérzetem támadt.
Ilyenkor mindig a hűtőnél kezdtem: Unikum a helyén, pálinka mellette, sör fölöttük, katonás rendben.
Tehát elvileg nem hiányozhat itthonról semmi.
Viszont, ha becsuktam a hűtőajtót, néhány perc múlva újra jött az érzés.

És akkor elolvastam ezt a blogot.
Rögtön elmúlt minden rosszérzésem.
Rájöttem, ez hiányzott iszonyatosan az eddigi életemből. Hogy megismerhessem a német gyarmatosítás, bár felettébb vérszegény, de lebilincselően izgalmas, fordulatos történetét.

Köszönöm még egyszer!
Neked köszönhetően talán nem lesznek többé álmatlan, céltalanul bolyongó éjszakáim.

.:: Amit a francia gyarmatosításról és annak
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak rigotibi offline - 2017. május 06. 09:39
rigotibi
az itteni, mai megítéléséről hallok és tapasztalok a közvetlen környezetemből.
Tudom, nem erről, nem róluk írt Zsolt, de megfelelő alkalmat kínált nékem az összevetéshez. Már mint ahhoz, ami a régi - németek általi, valamint az ugyancsak régi, francia módú - területszerzések utóéletének különbözőségét illeti.
Mielőtt erről beszélnék, meg kell mondjam, hogy abszolút nem értem, sőt jogtalannak érzem német részről az "Erdély-feeling" című nosztalgiájukat. Egyik terület sem volt az övék, míg erővel meg nem szerezték a jogos tulajdonosaiktól, ergo raboltak.
Erdélyt és a többi, egykori magyar területet - melyeket manapság undorító módon már csak elcsatolt országrésznek neveznek, s nem pedig a győztesek által kivetett hadisarcnak - a miénket, tőlünk vették el. Érezhető a különbség ?
Meggondoltam magam, s ezúttal nem szólok arról, amiről eredetileg szándékomban állt. Emésztésre épp elégnek vélem az eddig leírt gondolataimat is, de nem vágom sutba, nem hanyagolom el csak megvárom, míg erre az észrevételemre válasz, esetleg válaszok érkeznek.
Itt láttam a tv-ben : Párizsban, a Nagy Trianon palota előtt,
többnyire magyarok jelezték - finoman szólva - az egyet nem értésüket azzal a bűnös, hatalmi szóval és tettel szemben, amelynek nemcsak a visszavonására, annak megbánására, a bocsánatkérésre, ne adj' Isten a kárpótlására eddig még álmában sem gondoló rezsim, mind a mai napig.
Tria-NON !
http://www.origo.hu/...s-trianonban.html

Nem élek álomvilágban, hisz a lábaim még a földig érnek.
Akik elgondolkodni kívánnak ezen a valós - ránk nézve tragikus kimenetellel járt - eseményen - vegyék számba azokat a történéseket, melyeket azóta produkált az élet, amióta mi 'tudhatjuk az eszünket', azaz élünk, s létezünk:
- Hol van már a Szovjetunió ?
- Mi lett az NDK-ból ?
- Hová tűntek, mivé lettek az annak idején belénk plántált - a szoci-kommunizmust, mint a világot megváltó, létet egyedüliként életképesnek tartott - eszmék ?
Csak a megrögzöttek, a lassan-lassan a magányosságot megszokni kényszeredőek, no meg a megváltást ígérő vörösök feltámadásban hívő debilek fújják, harsogják már csak ezt a nótát.

.:: Bubuka!
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Zsolt52 offline - 2017. május 06. 18:43
Zsolt52
A dicséret és a köszönetnyilvánítás még az ellenségtől is jól esik! Hát még Tőled!

Örülök, hogy ilyen szimpla terápiával megoldottam álmatlan éjszakáid folytonosságát. Céltalan bolyongásod elé falként állítottam fenti összefoglalómat. És te beleszaladtál. Ha tudtam volna, hogy neki mész, előbb kipárnáztam volna. Legalább is az ellenkező oldalát.

Másik hatásos gyógymódom:
„Viszont, ha becsuktam a hűtőajtót, néhány perc múlva újra jött az érzés.”
Készséggel feltaláltam volna számodra az ajtó nélküli hűtőt. Bár ez sem tökéletes, mert akkor hová pakolod tekintélyes mennyiségű tejedet, amit napi szinten elfogyasztasz. Hisz annak jobb családokban az ajtórekeszekben van a helye. Hogy azt érd el először, ha benyúlsz.

Azért látod Te is öregszel, mert például ezt az éltető elemet a nedűk felsorolásából valahogy kifelejtetted. Nem akarlak elkeseríteni, de nálam is így kezdődött! Először nem vettem észre, hogy lejárt a jogosítványom. Aztán mikor megfordultam egy csinos nő után az utcán, nem tudtam miért tettem. Később a meszesedésem már a megfordulást sem engedte. A legvégső stádiumban meg már elfelejtettem feltölteni a hűtőt friss tejjel. Szomorú, de láthatóan már Te is itt tartasz. Egyébként megtisztelnél, ha megoszthatnád velem, hogy Te hány százalékos zsírtartalmút fogyasztasz?

Tibor!
Félreértetted! Én nem tettem egyenlőséget Trianon és a gyarmatok elvesztése közé. Csak érzékeltem a „de kár, hogy már nem a miénk” érzést egyes német beszélgetőpartnereimen.

Egyébként meg lehet, hogy fenti írásom nem illik bele az itteni napi beszélgetési témáinkba, de mivel ez egy NDK-s honlap, azért szőrmentén csak érdekelhet itt egyeseket az egykori és a mai német valóság. Más – nem Németországot érintő kérdéseket – úgysem itt szoktam már taglalni.

Viszont az eredeti írás utolsó bekezdésében felvetetteket komolyan gondoltam...

.:: Az utolsó bekezdésed gondolatvonala
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Admin online - 2017. május 07. 08:26
Admin
valóban elég messzire vezet. Talán nem is vették észre nyájas olvasótársaim. De bezzeg één! ;)

Van olyan felfogás, hogy az egykori gyarmatosításnak legalábbis van köze a mai, Európát elárasztani akaró permanens migráns nem menekült!!) áradatnak. Amennyiben sok olyan országból is jönnek sáskaként, amely országok egykori gyarmatok voltak. És most az egykori gyarmattartókat (is) boldogítják. A felfogás szószólói szerint ez egy "történelmi igazságtétel" - amihez viszont nem kellene hogy köze legyen a gyarmatosító elnyomást el-nem-követett európai országok, közte az egész kelet-közép Európa országai. (lásd V4)

Ezt a felfogást támasztja alá, hogy pl. Franciaországban a mai migránsok nélkül is számottevő a nem idén barnult népesség. Ők az egykori gyarmatokról szivárogtak be a gyarmattartó országba, aztán ott is maradtak. És mivel megőrizték saját afrikai identitásukat, ezzel felhígították a korábbi egységes francia identitást, egyre inkább egy katyvasz lett az egész ország.

Ott vannak ellenben az egykor nem dominánsan gyarmattartó országok (pl. Németország, Svédország), amik most mégis legfőbb migráns célországok.

Tehát a "történelmi igazságtétel" elég pontatlanra sikerül. A legfőbb egykori gyarmattartó országok egy része - pl. Spanyolország, Portugália - megúszták a migránsválságot - más egykor nem gyarmattartó országok viszont bekerültek a főcsapás vonalába.

Következtetésem: elég pontatlanul működik ez a "történelmi igazságtétel". (ha arról lenne szó egyáltalán) És ez vonatkozik trianonra is.

.:: Admin!
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Zsolt52 offline - 2017. május 07. 20:36
Zsolt52
Idézlek: „Az utolsó bekezdésed... ...Talán nem is vették észre nyájas olvasótársaim.”

Ebben biztos voltam, ezért is utaltam rá még egyszer. Viszont én már régóta nem várom el, hogy blogjaimat sokan végigolvassák. Manapság szerintem kevesen vágnak bele közülünk itteni blogok olvasásába, sőt megkockáztatom, hogy három bekezdésnél hosszabb írásokat csak a jelentéktelen kisebbség olvas el. Egyedi kivételt képeznek talán Bubuka esetleges hosszabb írásai, mert azok szórakoztatók és őt érdemes végigolvasni.

Tehát akinek én ilyen blogokat írok, az önző célból én magam vagyok! Mert ezáltal kis időre ki tudok kapcsolni a napi szokvány mókuskerékből. Meg még szólhat pár embernek, aki esetleg véleményt, ellenvéleményt vagy éppen tök más témára utaló véleményt nyilvánít. Az utolsó bekezdések pedig már csak kizárólag a törpe minoritásnak szólnak. (Ezt a kifejezést már rég nem használtam, de olyan hercigen mutat itt.)

Admin írja:
„Tehát a "történelmi igazságtétel" elég pontatlanra sikerül. A legfőbb egykori gyarmattartó országok egy része - pl. Spanyolország, Portugália - megúszták a migránsválságot - más egykor nem gyarmattartó országok viszont bekerültek a főcsapás vonalába.”

Szerintem a migránsok kimondottan a gazdaságilag fejlett és egyben szociálisan is érzékeny országokat keresik. Ezek nem feltétlenül az egykori gyarmattartó országok. Hanem Svédország, Németország /ő csak rövid ideig és csak kevés gyarmattal rendelkezett/ és talán Norvégia.
Jelenleg Hollandia az egyetlen kivétel, mely viszonylag gazdag, befogadó, ugyanakkor gyarmattartó volt és van: /Curacao és Sint Maarten Hollandia társult államai jelenleg; Aruba formailag már Hollandiához tartozik, mint autonóm terület; bizonyos Karib-tengeri szigetek meg Hollandia közvetlen részeivé váltak./

Viszont Svédország sem egészen az aminek hiszünk. Az ottani jóléti társadalom roppant befogadó. Volt. De miután két évtizede dolgozom közvetlen két svéd cégnek és így időnként ki kell hozzájuk látogatnom, úgy érzem, hogy az átlag ember /szakmunkástól igazgatóig/ ma már gyakran más álláspontot képvisel, mint az ország hivatalos sajtója. Mindazonáltal még a korábbi hagyományos gondolkodásból kifolyólag itt viszonylag sok képzett migráns dolgozik mind a két cégnél és nem elhanyagolható állásokban. Kínaival találkoztam a legtöbbet, akik főleg számítógépes területen dolgoznak. De beszéltem szakmunkással Kubából, Libanonból, arab országokból, középvezetővel Olaszországból, Finnországból, felsőbb vezetővel Ausztriából. Ők már évek /egyesek tizenévek/ óta az adott cég/ek/ alkalmazottjai. És érdekes módom nekik van a legkevésbé pozitív véleményük a mostani új jövevényekről. A született svédek viszont az erre irányuló kérdést inkább nem hallják meg. Egyszerűen elkezdenek másról beszélni. /Mondjuk ez nekem az egykori NDK polgárok viselkedésére hajaz./ De mostanában közülük egy olyannal sem találkoztam, aki egy mondat erejéig kiállt volna a jelenlegi hivatalos politikájuk mellett.

Az eredeti blogot egyáltalán nem e témakőr miatt írtam!! Hanem elsősorban azért, mert a minap beszélgettem egy magam korabeli némettel, aki most érkezett haza szabadságáról Namíbiából. Ehhez jöttek még a fent említett korábban olvasott sajtóhírek is. És beindult a gondolatmenetem. Meg az ujjaim. Több mentséget nem tudok felhozni arra, hogy esetleg elgondolkodtattam azokat, akik az írást végigolvasták. Valószínűleg azok jártak jobban, akik nem...

.:: Jönnek a sáskák
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
-newyork- offline - 2017. május 08. 06:15
-newyork-
Jönnek a mint sáskák ….( mi is sáskák voltunk úgy a 900-as évek táján )
Nem szabadna elfelejteni mióta világ -világ a népek mindig is vándoroltak . Volt amikor a zöldebb mező kedvéért , a folyók vizéért ,aztán még több terület vagy ásványi kincs megszerzéséért, manapság a jobb megélhetésért , vagy egyszerűen az életért .
A genetika is bizonyította , hogy bizony nagyon hasznos a „ vér keveredése „ .
Hosszan lehetne sorolni a tudomány , a művészet világából a neveket ,ki nem ott született , ahol a világraszóló sikereiket aratták. Az indentitás vagy annak a megjelenési formája egy rövid történelmi
időszakhoz köthető csak minden nép esetében.
Status quo egyszerűen nem létezik , mióta ember él a földön , mindig is változtak az országok határai , az emberek , a kultúra . A történelem , az életünk, a kultúra , az életstílus és és és mindig is változik , és változni fog , hiába félünk ettől, fogalmazunk meg vészjósló gondolatokat , hiába ragaszkodunk a jelenhez . Ez egy törvényszerűség …..........egyszerűen.

.:: Szervusz Zsolt
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak RSándor offline - 2017. május 08. 06:19
RSándor
Csak az utolsó bekezdésekhez akartam hozzászolni , de lehet kicsit több is lesz belölle . Akkor kezdeném a Németekkel , itt tudod hasonló a helyzet mint a Franciáknál , a város és a falvak harca mely évente nagyobb lesz igaz erröl irni , beszélni nemvaló . Most értem ezt itt nyugaton , hogy nálunk keleten mi a helyzet azt csak ugy a rokonságba látom de szerencsére nem annyira nyomasztó furamodon mint itt. Nem is arrol van szó , hogy nagy lenne a felháborodás a "menekültekkel" szemben , az igazi menekültekkel értve most! Azok aki a harcok miatt jönnek , de ezt kérlek itt nemlehet hangosan mondani mert már beleszel skatulyázva mint náci ! Ma ez nemkorrekt , hasonlóan mint Soros börsespakulántnak nevezni mert ez ma már eggyenlö az antiszemitizmussal . De vissza a lényeghez , ezt csak megtudom erösiteni , hogy a már itt élö és dolgozó arab vagy afrikai emberkék maguk is nagyon rossz véleménnyel vannak az új "menekültekkel" szemben . Több közeli nagyvárosban igy Köln,Bonn vagy Düsseldorfban az arab-török kereskedök külön védö-örzö csapatokat szerveznek akik az üzletsoraikban üzleteikben rendet tartanak, mert a helyi rendörség ezt már nemtudja megtenni /létszám hiány miatt/. Tudod itt nem a "menekült" ellenségröl van szó , hanem a fejtelenségröl, szervezetlenségröl a politikusok taszi-tosziságáról . Ezzeknek semmi , de semmi normális elképzelésük nincsen , aztán csodálkoznak , ha a lakosság egy része "ellenségesen" lép fel ellenük . Mitgondolsz , akik ma az AfD-t fogják választani azzok egyettértenek az általuk hangoztattok igékkel ? Egy nagy frászt ! A többség csak daccból vállasza öket , már csak azért hogy esetleg felébredjenek már ! De amint a tegnapi SChl-H. vállasztások mutattják és az ezt követö vezetö pártok képviselöi nyilatkozásából kiérthetö volt megint az a fránya polgár volt a hibás !! Mert nem ugy vállasztott ahogyan kellett volna !!Ez nemcsak a Németekre jellemzö , lásd a Franciák tegnapi vállasztását , az iagaz , hogy Macron gyözött és Marine "csak" 34%-t kapott valami 7 millió szavazatott , de az nemegészen fedi a valóságot hogy ellenfele , mint a médiák szugerálják 66%-al nyert ellenében , hiszen az érvénytelen vagy "tartozkodó" vállasztócédulákat nemtették közzé . Hasonlóan hallgatnak mint az a bizonyos a füben , hogy hogyan is fogja majd magát a parlamentbe "képviselni" hiszen pártja még nincsen és igy még képviselöje sem és azzok választása meg majd most lesz csak . Annyit már kilehett venni programjából , hogy az állami kiadásokat akarja nagyon röviditeni és szorgalmazza a menekültek nagyobb mennyiségü felvételét Europában . Igen ám , de elösször neki esetleg a saját koloniáról érkezett emberkéket kéne munkába állitania , hiszen vagy 25% a fiatalok munkanélkülisége . De ez is már tárgy lenne , de az is igaz , hogy a volt Francia gyarmatok még a mai napig is vámot fizetnek a Franciáknak és ásványkincsüket csak nekik kinálhatják fel elöször . Jó befejezem mert nagyon is politika lesz a végén belölle .
Amugy a Német koloniákhoz Afrikába csak annyit szeretnék megjegyezni , hogy az egyik legnagyobb Magyar vadász és természet tudos, Kittemberger Kálmán pár utján megfordult az akkor még Német gyarmatokon és , ha jól emlékszem ugy esett Angol fogságba is.

.:: Két kapcsolódó gondolat a fentiekhez:
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Admin online - 2017. május 08. 07:00
Admin
Az első:
azért ennek a gyarmatosításnak is több oldala van. Példálóznék Rhodesia-val. Földjét a bantu négerek lakták, szervezetlen államisággal, igen fejletlen mezőgazdasággal, ipar nélkül, kb. ősközösségi szinten. Az angolok gyarmatosították. Ez után fehér telepesek hoztak létre ültetvényeket, ahol akkoriban fejlettnek mondható gazdálkodási módszereket honosítottak meg, komoly terméseredményeket értek el, ezzel tkp. felvirágoztatták az országot. Természetesen a hasznon nagy részét is ők fölözték le, de nyilván az őslakosok életkörülményei is javultak a korábbi kb. ősközösségi elmaradottságukhoz képest. Lényeg, hogy az elmaradott országban az érkező fehér telepesek korszerű mezőgazdasági módszereket honosítottak meg, ezzel az ország (gyarmat) hasznára is tettek.

Később fordult a világpolitikai helyzet, az egykori gyarmattartó országok (közte Anglia is) szabadulni akartak a gyarmataiktól. Rhodesiában is fellángoltak a néger bennszülöttek lázadásai, belháborúi Mugabe és Nkomo vezetésével. Ez a telepes fehérek elleni pogromokhoz is vezetett, a fehér telepesek menekülni kényszerültek - már akit nem gyilkoltak halomra a négerek. Kikiáltották Zimbabwe államot, Mugabe hatalomra került, hamarosan saját maga is véres diktatórikus hatalmat épített ki.

Ekkor már nem voltak fehér telepesek, de velük együtt eltűnt az országból a fejlett mezőgazdaság is. A korábbi ültetvényekből, egyéb fehérek által létrehozott gazdasági egységből tovább virágozhatott volna az ország, ekkor már teljesen a négerek hasznára - csak tovább kellett volna vinni a gazdasági kultúrát és dolgozni(!!) kellett volna. A tények azonban azt mutatják, hogy a négereknek pont ehhez (a szervezett munkához) nem fűlött a foguk. Az ültetvények, más gazdasági egységek elpusztultak, az ország újra elmaradott szegénységbe süllyedt, nemzetközi segélyekre szorult. A szegénység persze tovább szította a faji alapú belháborúkat is, immár a néger őslakosok között. Ez vezetett a hírhedt Rhodéziai háborúhoz, vérengzéshez, tömeggyilkosságokhoz is - amihez tehát a fehér embereknek már semmi közül nem volt.

Konklúzióm:
a gyarmatosítás ugyan a bennszülöttek kizsákmányolását jelentette, de azt is, hogy egy elmaradott országban fejlett gazdaságot hoznak létre a gyarmatosítók. Majd a gyarmati sorból felszabadulás egy lehetőséget jelentett volna a bennszülötteknek, hogy maguk hasznára működtessék ezt a fejlett (és az elzavart telepesektől elvett) gazdaságot.
Ez utóbbi azonban sehol nem valósult meg, ahogy Rhodesiában sem. A gyarmatosítók kivonulása után minden ország visszasüllyedt a szegénységbe, káoszba, belháborúkba.

Vajon miért?

.:: A másik gondolat:
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Admin online - 2017. május 08. 07:31
Admin
"Jönnek a mint sáskák ( mi is sáskák voltunk úgy a 900-as évek táján"

Ezt muszáj vagyok pontosítani.

Kevés bizonyító erejű adat van az ősmagyarokról, csak a meglevőkből vonható logikai láncok, azokból következtetések, elméletek. Annyi ma már tényszerűen biztos, hogy a sokáig tanított ún. "finnugor emléletnek" a világon semmi alapja nincs - azt bizonyíthatóan a Habsburg császár megrendelésére 1860-70 körül találta ki az osztrák tudományos akadémia.
Több elmélet van az ősmagyarok származásáról, sorsáról. Én magam az ún. kettős honfoglalás elméletének adok leginkább hitelt. Ennek lényege röviden:

Az őshaza nagyjából a mai észak-nyugat Kína területén volt, itt élt több nomád népcsoport, egymással több-kevesebb rokonságban, de hasonló életmóddal. Ezek később szétváltak északi és déli hunokká. A déli hunok néha zaklatták a kínai területeket, háborúztak a kínaiakkal, máskor összefogtak az egyik kínai hatalmassággal a másik ellen. Volt, hogy ezek a nomád népek egymással is háborúztak, máskor összefogtak külső ellenség ellen. Ez egy többszáz éves időszak volt. Épp az ilyen nomád népek elleni védekezésként épült ekkoriban a kínai fal is. Szintén több időszak volt, amikor ennek a népcsoportnak egyes népei alulmaradtak, elvándorolni kényszerültek - vagy épp fordítva, úgy megerősödtek, hogy másfelé is kezdtek hódítani. Így az idők során több népcsoport is elvándorolt nyugat felé erről a területről, majd esetleg újra visszatértek oda. (Kelet felé nyilván nem tudtak volna messzire vándorolni, észak felé Szibéria hideg volt, alkalmatlan a nomád életmódra, dél felé meg ott voltak a kínaiak.) Európába érkeztek, a Kárpát Medencébe, ami akkor ritkán lakott volt. Az első ilyen bevándorolt népet a történetírás avaroknak nevezi. Ezek itt birodalmat alapítottak, majd alulmaradtak és részben beolvadtak.
Később újabb vándorlás indult, ami már inkább hódító jellegű volt. Ugyanarról a területről, a fent nevezett "őshazából". Ezeket nevezzük Európában hunoknak. Később ők is visszavonultak Ázsiába, "utóvédként" itt hagytak egy maguk közüli csoportot - ők a mai székelyek ősei. A hun Attila székhelye a Kárpát medencében volt, a székelyek is itt éltek/élnek ma is.
Párszáz év után újabb népcsoport indult el az "őshazából" és kezdett nyugatra vándorolni a sztyeppén. Ők voltak a magyarok ősei. Már bejárt, ismert útvonalon haladtak, a céljuk is ismert volt - vissza akarták foglalni a Kárpát Medencét, amit a hunok elhagytak.
Amikor a magyarok a Kárpát Medencébe érkeztek, itt a már hanyatló Morva Birodalmat találták, amit könnyen legyőztek. (ide kapcsolódó a fehér ló mondája, ami nyilván csak legenda) A közös eredetre bizonyíték az is, hogy az itt talált székelyeket nem igázták le, hanem azok önként csatlakoztak a beérkező magyarokhoz - annál is könnyebben, hisz a nyelvük (székelyek és magyarok nyelve) is azonos volt. És hogy lehetett volna közös nyelvük, ha nem lett volna közös származásuk?
A magyarok már nem vonultak vissza Ázsiába, hanem itt államot alapítottak és maradtak.
A fentiek természetesen erősen leegyszerűsített képet mutatnak, a valós népmozgások és folyamatok ennél jóval összetettebbek voltak, minden részletük - épp a hiteles történelmi/régészeti források hiányosságai miatt - ma még nem is ismert.

Következésképpen mi (magyarok) nem voltunk "hódító, migráns sáskák" a 900-as évek táján, hanem visszaérkeztünk egy korábban már birtokolt területre. Legalábbis az én ismereteim szerint.

.:: sáska népekről
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak grofcscs offline - 2017. május 08. 20:42
grofcscs
A történelemben azokat a népeket nevezik sáskának, akiket először valamilyen megfontolásból, szánalomból stb...beengednek egy náluk jóval magasabb kultúrájú és gazdasági fejlettségű közösségbe, ahol új vagy magasabb rendű értéket nem teremtenek de parazita módon felélik és lerombolják a már addig elért szinvonalat. Túlszaporodásukkal aztán elűzik a "gazda népet" mivel az már nem tud velük "közös háztartásban" élni. Ez lett a veszte az egyiptomi majd a mezopotámiai népeknek is. Gondolom, jelentős azoknak a száma akik pl. azt hiszik, hogy a piramisokat vagy az öntözéses mezőgazdaságot a most ott élő "fekete fejüeknek" tulajdonítja, mivel azok ma az általuk bitorolt területeken találhatóak. A vérkeveredés tényleg hasznos de nem belterjes szaporodású népességgel, mert a következményeket akár ezer éven át is nyögheti az "egészséges" társadalom.

Nincs jogosultság hozzászólás írásához.

.:: Keresés a blog-post:


This webpage powered by TP98s CMS system # http://thomas98.hu/cms/