Régi NDK-sok új találkozóhelye
  Belépés:
2019 február 16, szombat | 07. hét | Julianna, Lilla, Filippa
Legyen ez a kezdőlapom ezen a portálon Személyes üzenetek Keresés home » Bajban vagyunk, Pisti!

Bajban vagyunk, Pisti!

új tartalom
Szerző: ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Admin offline Privát üzenet küldése Felhasználó profilja 2019. február 09, szombat 15:22
Történelmünk

A berlini fal leomlásának háttere

Idén lesz három évtizede, hogy Magyarország megnyitotta a határt a keletnémet menekültek előtt, pár hónappal később, november 9-én pedig leomlott a berlini fal. A magyarok már a nyolcvanas évek eleje óta folytattak puhatolózó tárgyalásokat a németekkel, mert belátták, az ország gazdasági helyzetét a KGST-n belül már nem tudják javítani, sem az életszínvonalat fenntartani. A minap Horváth István volt bonni nagykövet avatta be a titkos egyeztetésekbe a volt NDK-s magyarokat. A szocializmus idején mintegy negyvenezer magyar dolgozhatott Kelet-Németországban. A budapesti NDK-s nagykövetséget sokként érte a fal leomlása, az ország egyesítés után a keletnémet polgárok nagy része nem érezte magát jól az új világban.

Immár három évtizede, hogy leomlott a berlini fal, ennek apropóján beszélgetünk a Láng Művelődési Házban Horváth Istvánnal.

A teremben Horváth István volt hágai, bonni, berlini nagykövet mesél az egykor az NDK-ban dolgozó magyaroknak az 1989-hez vezető útról. Azt mondja, már a hetvenes évek végén világossá vált, a KGST keretein belül Magyarország gazdasági problémáit nem lehet megoldani, az életszínvonalat csak nyugati segítséggel lehet fenntartani. 1980 tavaszán az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának fiatal reformerei – köztük volt Horváth is – készítettek egy titkos, hat-hét oldalas jelentést, és azt javasolták, Magyarország lépjen be az IMF-be, és próbáljanak puhatolózó tárgyalásokat kezdeni az Európai Gazdasági Közösséggel.

Havasi Ferenc KB-titkár elolvasta a papírt, és azt mondta: „ezt az Öreg nélkül nem lehet megcsinálni”. Kádár Jánosról, a párt első titkáráról beszélt, akinek végül elküldték a jelentés egyoldalasra sűrített verzióját. Azzal a széljegyzettel jött vissza, hogy Kádár egyetért az ötlettel. De egy szűk körű egyeztetésen jelezte, ezt az oroszokkal is meg kell beszélnie.

Géczi Gábor a hetvenes években az NDK-ban dolgozott. Azt mondja, autótechnikus szeretett volna lenni. Bár az apja a szakszervezetben dolgozott, mégsem vették fel a technikumba, vetélytársának, aki hasonlóan jól teljesített, szebb volt a pedigréje: apja katonatiszt, ráadásul a Szocialista Hazáért kitüntetést is megkapta. Végül géplakatos lett, aztán megtudta, lehet jelentkezni szakmai gyakorlatra az NDK-ba. 1967-től 1983-ig volt hatályban az NDK és Magyarország között az az egyezmény, amelynek keretén belül magyar fiatalok hároméves szerződéssel az NDK különböző városaiba mehettek dolgozni. Összesen negyvenezren dolgozhattak kint. Géczi Gábor 1971-ben az IFA autógyárban kezdett dolgozni, kapott lakást, négy keletnémet márka húsz pfennig órabért, így három év alatt annyit tudott spórolni, hogy idehaza, 21 évesen vett egy Ladát. Géczinek nem akadt problémája sem a Stasival, sem a német titkosszolgálattal, sem más hatóságokkal. Ám munkatársa belekeveredett egy verekedésbe, s nemsokára megjelent három „bőrkabát” a munkahelyén, és elvitték Potsdamba.

Hogy milyen volt kint az élet? Egy dokumentumfilmből derül ki: olcsó volt a lakbér, mindenhez protekció kellett, még a bútorvásárláshoz is. Sajtószabadság nem létezett, alig volt az embereknek magánéletük, azt tették, amit a kommunista párt akart.

Horváth arról mesél a volt NDK-soknak, hogy Kádár 1980 augusztusában utazott a Krímbe, hogy a reformdolgozat következtetéseit megbeszélje Brezsnyevvel. Az orosz vezető az IMF-et az imperialisták eszközének tartotta, de az Európai Gazdasági Közösséggel való tárgyalásra nem reagált. „Szerintem nem is tudta, mi az” – mosolygott Kádár, amikor hazatért és elmondta Horváthéknak, mire jutott. Így a fiatal gazdasági szakember és Horn Gyula szabad utat kapott. Elsőként a német szocdemekkel kezdtek tárgyalni.

1980 körül a szovjet csapatok éppen benyomultak Afganisztánba, az atlanti szövetség Nyugat-Európába telepítette a közepes hatótávolságú Pershing rakétákat. Feszült volt a helyzet. Horváth István szerint a németek éppen ezért meglepődtek a magyarok kezdeményezésén, azt hitték, csak politikai kalandorokkal van dolguk. Viszont a magyar delegáció azt gondolta, most helyzeti előnyben vannak, hiszen a nyugatiak biztosan támogatni fogják Magyarországot, „így ütve rést a keleti bástyán”.

Az aacheni dóm melletti kocsmában találkoztak a németekkel, nehogy a szovjetek vagy a Stasi megtudja, mire készülnek – mondja Horváth István. Minden sínen volt, amikorra Helmut Schmidt találkozott Kádár Jánossal. Ám az 1982-es tárgyaláson a német kancellár távolságtartó volt, jelezte a magyar első titkárnak, az oroszoknál kellemetlensége lehet az ügyből. Kádár leforrázva ért haza, lefújta a puhatolózó tárgyalásokat. Horváth István belebukott a történetbe, de találtak neki egy hágai nagyköveti posztot.

A nyolcvanas évek közepén aztán az új német kancellár, Helmut Kohl jelezte Kádárnak, hallott arról, hogy korábban puhatolóztak náluk, kérdezte, miért nem folytatják a tárgyalásokat. Kádár utasította embereit, hogy küldjék Bonnba Horváthot, de továbbra is tartani lehetett az oroszoktól, Horváth egy nap telefont kapott Horntól, „családi bajok” miatt azonnal jöjjön haza. Ez virágnyelven azt jelentette, hogy kormányzati vagy politikai probléma jelentkezett. A Margit-szigeten találkoztak. Horn azt mondta neki séta közben:
– Bajban vagyunk, Pisti!
– Mi történt?
– Megbuktunk – mondta Horn, aki akkoriban külügyi államtitkár volt. Előhúzta táskájából nyugatnémet tárgyalópartnereinek feljegyzését, amelyet a titkos egyeztetésükről készítettek. Az iraton a szovjetek és a Stasi pecsétje is rajta volt. Vagyis a nyugatiakhoz beépült egy kém.

Kovács László volt külügyminiszter, aki akkoriban az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője volt, emlékeztet arra, hogy Brezsnyev halála után rövid ideig voltak tisztségben az őt követő pártvezetők, Andropov és Csernyenko. Akkoriban a szovjetek inkább az utódlással voltak elfoglalva. Szerinte az volt a szerencsénk, hogy utánuk Gorbacsov jött, és nem egy korabeli Putyin, mert akkor a magyar reformerek börtönbe kerültek volna.

Rossz helyzetben volt a gazdaság, össze is omlik, ha a titkos tárgyalásoknak köszönhetően német bankoktól nem kapunk egymilliárd márka hitelt.

Grósz Károly pártfőtitkár nem értett egyet a hitelfelvétellel. Vele a fundamentalista baloldal került hatalomra az MSZMP-ben. Grósz a Központi Bizottságba egy hozzá hasonló ortodox figurát akart titkárnak. Horváth István úgy emlékszik, erről Németh Miklós kormányfő beszélte le. A német hitel feltétele ugyanis a reformok folytatása volt.

1989 nyarán a titkosszolgálatok már jelezték, hogy 30-40 százalékkal több NDK-s megjelenése várható Magyarországon. Korábban is sokan jöttek a Balaton mellé, ami a szétszakított Németország találkozóhelye volt. Nyár végére egyre több keletnémetet tartóztattak fel a nyugati határon. A szabályok szerint a tiltott határátlépést be kellett pecsételni az okmányokba. Ez Kelet-Németországban a biztos börtönt jelentette volna. A magyar vezetők ezért döntöttek, csak egy külön papírra pecsételnek, amit könnyen el lehet veszíteni.

– Nem tudtuk, mi lesz – meséli a budapesti NDK-követség egyik magyar alkalmazottja. Látták, hogy egyre több NDK-s menekült gyűlt össze a Zugligeti Szent Család plébánia udvarán, ahol Kozma Imre atya volt a plébános. Mindenütt Trabantok, Wartburgok álltak, az út szélén pihentek az emberek.

A keletnémet nagykövetség emberei nem sejtették, hogy a nyugat-magyarországi páneurópai pikniken valami történhet, a Stasi nem küldött ügynököt az eseményre, és a politikai funkcionáriusok sem utaztak a határ mellé. A követség néhány dolgozója a Sopronban rendezett motoroskiállításon vett részt, de mással nem foglalkoztak. Pedig az ideiglenes határnyitás után többszáz NDK-s menekült át Ausztriába.

Horváth István visszaemlékezése szerint ez a határnyitás, amit Csilla von Boeselager kezdeményezett - bár a kezdeményezést utólag a rendszerváltás új reformpártjai mondják magukévá - az akkori állampárt tudtával és hallgatólagos beleegyezésével történt. Számítottak rá ugyanis, hogy a rendezvény miatti átmeneti határnyitást a jelenlévő keletnémet polgárok ki fogják használni az Ausztriába szökésre. A határőröknek már korábban parancsba volt adva, hogy fegyvert csak önvédelemre használhatnak. Ezekben a napokban a határőrség erről a határszakaszról vissza is lett vonva. Ezzel az eseménnyel az államvezetés tulajdonképpen tesztelni akarta a külső, elsősorban szovjet reagálásokat.

Szeptember 11-én aztán Magyarország megnyitotta a határait, kiengedte a keletnémeteket Ausztriába. Az NDK-s tömegtüntetések és Gorbacsov látogatása Honeckernél egyértelművé tette: változásokra van szükség. Külső nyomásra végül a német kommunisták jóváhagytak egy új utazási törvényt, amely Nyugatra engedte az NDK polgárait. November 9-én este hatalmas tömeg jelent meg a berlini határon. A határőrök nem tudtak mit tenni, felnyitották a sorompókat. Rövidesen előkerültek a kalapácsok, és a német polgárok elkezdték szétverni a Berlint kettéosztó falat.

Ahogy felgyorsultak az események, mindenki ideges volt az NDK követségen, kapkodtak, nem értették a történéseket. A fal leomlása sokként érte őket, az egyesítés után hazarendelték az ott dolgozókat, és bezárták a követséget. Konténerszámra dobálták ki a leveleket, iratokat, árusították ki a tárgyakat, még a reprezentációs italkészletet is – meséli forrásunk.

Edda Henze, aki a Magyar–Német Társaság képviselője Mecklenburg-Előpomeránia tartományban, egy Odera melletti kis faluban született. Édesapja téeszelnök volt, édesanyja az agrokémiai központban dolgozott. Jelentkezett a budapesti kertészeti egyetemre. Szépen beszél magyarul, azt mondja,

Magyarországon szabadabb volt a világ.

Elsős volt, amikor egy negyedikes társa bejött a kollégiumi szobájukba, és azt mondta neki és társainak, hogy eddig semmi sem jutott el tőlük az NDK nagykövetségre, ezután is így legyen. Nem is volt köztük Stasi-ügynök, mégis féltek: amikor az NSZK-s focista fiúk bulizni hívták őket, nem mertek elmenni hozzájuk, nehogy bajuk legyen belőle. Amikor végzett, Rostockba került, a Gyümölcskutató Intézetben kezdett dolgozni. Lakást kapott, 1986-ban megszületett egyik gyereke, aztán jött a másik kettő, és csak 1989-ben ment vissza dolgozni. A tévében látta, hogy kinyitják a német határt. Havonta járt Drezdába a főintézetbe, úgy döntött, hazafelé megnézi Nyugat-Berlint, ahol még soha nem járt. Megilletődve sétált a nyugati utcákon, nem mert beülni egy kávéra sem.

Decemberben aztán tengerész férjével és három gyerekükkel beültek a Wartburgjukba, és elindultak Hamburgba. A nyugatnémetek integettek nekik, a garázsig kísérték, keksszel kínálták őket. Az NDK-ban egyik napról a másikra minden megváltozott. Minden állampolgár kapott Nyugatról száz márkát. A gyümölcskutatónál megjelent egy férfi, és közölte, betegbiztosítót kellene választani. Nem értették, arra mi szükség van. Nem ismerték a kapitalizmust.

Edda Henze 1990 decemberében megvédte a doktoriját, de utána rövidesen munkanélküli lett. Szerencséje volt, Magyarországról kapott állásajánlatot, taníthatott a kertészeti egyetemen. Amikor hazalátogatott Németországba, azt tapasztalta, hogy vele ellentétben mindenkinek van már saját lakása, mégis mindenki panaszkodik. Nem sírták vissza a régi időket, de sokan nem érezték jól magukat az új világban.

---

2018. decemberben zajlott a visszaemlékező beszélgetés, aminek a fenti a nagyjából pontos tartalmi kivonata. Ma ismét találkoztunk Horváth Istvánnal egy szintén teltházas összejövetelen, könyvének dedikálása és további emlékidézés okán. Ezek az összejövetelek - szándék és az eddig megvalósultak alapján - egy közelmúltbeli közös történelmünk háttér eseményeiről szóló rendezvénysorozat részei. Az összejövetelek ötletadói és házigazdái Vass Józsi és Link Lívia NDK-s társaink.

A német határnyitás után, amikor már teljesen átjárhatók voltak a belnémet határok, a berlini fal leomlott, de még létezett az NDK mint önélló állam, magyarországon is megtartották az első szabad választásokat. Az új kormány felállt és - egyebek mellett - lecserélte a külképviseletek vezetőit és részben személyzetét is. Kohl kifejezetten kérte a magyaroktól, hogy a bonni nagykövetség élén ne legyen személyi változás, mert Horváth István kiváló kapcsolataival tudja legjobban támogatni a magyar-német kapcsolatokat. Így történt, hogy bár az akkori kormánypárt, az MDF minden külképviselet vezetőjét lecserélte a saját apparátusának emberére, Bonnban nem történt változás. Sőt, Horváth Istvánt kinevezték a kelet-berlini nagykövetség vezetőjének is. Így előállt az a kivételes diplomáciai helyzet hogy a két német államban ugyanaz a személy volt a magyar nagykövet.

Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy Kohl-ék nagyon hálásak voltak a magyaroknak a német egyesítésben játszott szerepéért. Kohl mondta először egy beszédében ki, hogy a magyarok ütötték ki az első téglát a berlini falból. A rendszerváltás utáni első magyar kormánynak a németek szerették volna konkrétan is kifejezni a hálájukat. Horváth István szerint a németek egyesülés utáni eufórikus hangulatában bármilyen kérést teljesítettek volna. Egy beszélgetésen Kohl személyesen ígérte a magyaroknak, hogy előbb lesznek a Közös Piac tagja, mint Ausztria. Az Antall kormány felállásakor a németek kedeményezték egy közös koordinációs bizottság felállítását, amely megtalálja a német támogatások leghatékonyabb módját az új magyar piacgazdaság felzárkózásához, a Közös Piaci belépés előkészületeként is. Ez a koordinációs bizottság kétoldalról 4-4 miniszterből állt, magyar részről a Nemzeti Bank jelenlegi elnöke vezette. A későbbi hónapok során a németek többször is sürgették, hogy a bizottság kezdje meg a munkáját, ezt azonban - Horváth István szavaival élve - a magyar államvezetés akkor elszabotálta. Antall kormánya a meglevő német kapcsolatok tovább ápolása helyett Amerika felé igyekezett új kapcsolatokat építeni - mint azóta tudjuk, kevés eredménnyel.

A németeknek tehát ekkor komoly szándékuk volt jelentős támogatást nyújtani az új Magyarországnak. A támogatás részben gazdasági lehetett volna, másrészt Magyarország korai Közös Piaci belépése. Ezt a lehetőséget azonban - a koordinációs bizottság munkájának magyar részről való meghiúsításával - a magyarok elszalasztották, ami felveti az Antall kormány történelmi felelősségét.

A hallgatóságból mások megkérdezték: a rendszerváltás idejében az új lengyel kormány megtagadta a korábbi kommunista kormány által felvett külföldi hitelek visszafizetését. És a történelem őket igazolta, nem érte ez miatt a lengyel gazdaságot komoly retorzió. Az Antall kormány akkoriban a Kádár rendszer által felvett hitelek maradéktalan visszafizetése mellett döntött. Kérdés volt, hogy a magyarok miért nem tagadták meg a lengyelekhez hasonlóan a korábbi hitelek visszafizetését. Horváth István szerint a lengyelek - történelmi okokból is - állami hitelt vettek fel, azaz őket a német állam finanszírozta, míg a kádári Magyarország - Fekete János akkori MNB elnök irányításával - üzleti hiteleket. Azaz míg Lengyelország a német államnak tartozott, Magyarország nyugati bankoknak - így Magyarország esetében a visszafizetés megtagadása nem volt választható opció, illetve egészen más következményekkel járt volna, mint Lengyelország esetében.

Más kérdés - és ezt már jelen írás szerzője gondolja hozzá - hogy ha a német-magyar koordinációs bizottság elvégezte volna a munkáját, akkor át lehetett volna-e alakítani a magyar banki hiteleket a német állam garanciájával fedezett hitelekké? Ami 20 milliárd dollárnyi gazdasági előnyt jelentett volna a rendszerváltás utáni magyar piacgazdaság beindításához.

(Az írás a 168óra cikke nyomán is készült)
  Megosztás
Facebook:
Iwiw:
Egyéb:
^ lista ^
A Te véleményed: - érdektelen gyenge közepes jó nagyon jó +
Tetszésindex: nincs szavazat

időben növekszik időben csökken
6 hozzászólás
.:: új Mielött elfelejtem
Email küldése Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak öregszünk offline - 2019. február 10. 15:36
öregszünk
erröl nem tudtak csak kevesen.
Ki ismeri Rudolfine Steindling-et a vörös Fini-t / Rote Fini, ugye senki ?

Az ö kezén mentek át az NDK-s / SED-s pènzek mivel 2012 ben Tel Aviv-ban meghalt üthetik a nyomàt.
A hàború utàn még titkàrnökènt dolgozott Bècsben a magyar Central- und Kreditbank-nàl, ott dolgozott Adolf / Dolly Steindling mint vezèrigazgatò, aki felesègül vette.

De a lèpcsö magasabb fokàra az osztrák kommunista párt KPÖ segìtette, pedig csak 10 évig volt a tagja, utàna is a kezén mentek keresztül a pènzek.
130 Milliò Eurónak lába kelt, mert senki nem tudja hol dugta el Schweizban, Luxemburgban, Lichtesteinban meg stb., ennyit nem lehet felélni, mègha a Chanel meg Champagne a kedvence is !
Az osztràk Bank / Bank Austria akik pènzeket utaltàk, mint csalòtársak 245 Milliò kàrtèrítésre lettek itèlve, de fellebbezèssel csak 128-at gomboltak le 94-ig 5 %-os kamattal a német államnak .
Most kapnak a Julius Bär Banktòl megint 88 Milliót, mert azoknak is a Fini közvetìtett 138 milliòról van ugyan szò, de ezt ki is vette megint és elzàrta, 88 is elèg, ehhez is jön még a kamat.

A villàjàt Döbling-ben mèg èletèben a lányára íratta, Tel Avivbam alapìtványa van Dolly Steindling Fund nèven.
Csak a nèmet Wikin lehet megtalàlni, én legalábbis csak ott találom.

Maradt ugyan még elég azoknak, akik a tüz mellett melegedtek és egymàs közt elosztottàk.
Egy Ditmar Bartsch nevü, 79-ben lèpett be az SED-be, Moskvàban doktoràlt, minden átvàltozàsban részt vett, most DieLinke a nevük, talán vègèrvènyesen, na ez pl. Porsche-val jàr.
Igaz, hogy müködött mint a Neues Deutschland üzletvezetöje, ez az ö pártlapjuk, meg tanácsadòként / Unternehmersberater, talán onnan a lóvè.

De pl. arròl se tudtunk, pedig az orrunk elött törtènt, hogy a Stasi gyerekeket raboltatott el, hogy a sajàt kèpükre neveljèk, neveltessèk öket

.:: új Azért nagy hatású fazon vagy te Tibor!
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Zsolt52 offline - 2019. február 12. 11:33
Zsolt52
" Antall kormánya a meglevő német kapcsolatok tovább ápolása helyett Amerika felé igyekezett új kapcsolatokat építeni - mint azóta tudjuk, kevés eredménnyel. „

Szerintem Trump is olvasta írásod – ez el is várható mondjuk tőle – és bepánikolt! Tegnapra már ide is küldte a külügyminiszterét!

.:: új Trump is bepánikolt?
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Admin offline - 2019. február 12. 18:43
Admin


Azt írtam, amit most szombaton hallottam, ahogy te is. Az idézett gondolatot konkrétan az előadótól.

Egyébként én is így gondolom. A NATO csatlakozáson kívül az USA vonalnak nem volt érdemi haszna akkoriban (*). Ami csatlakozás tény, hogy épp jókor jött, a "délszláv háború" is pont ekkor kezdődött, ami tehát minket magyarokat már NATO szövetségben talált. Emlékszünk ugye a barcsi jugoszláv bombázásra? https://hu.wikipedia...mb%C3%A1z%C3%A1sa Több is lett volna, ha nem lépünk be a NATO-ba.

De a NATO csatlakozásunk az USA érdeke is volt: A Szovjetunió megszűnt, helyén az akkori FÁK is még ellenség volt számára (ahogy USA a jelen Oroszországot is annak tekinti, messzire vezetne hogy miért), alapérdeke volt elkapni az alkalmat és a "felszabadult" keleti blokk országait is az érdekkörébe vonni. A NATO által.

*: Ja bocs, eszembe jutott, hogy lenyúlta a GE a Tungsramot.
Meg kellett nekik Taszáron egy légibázis a "jugók" bombázásához. Úgyhogy volt érdek abban is, vastagon.

.:: új "Bombenholocaus" - Drezda
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak grofcscs offline - 2019. február 12. 21:56
grofcscs
945. február 13-án este fél 10-kor az angol királyi légierő összesen 1049 Avro Lancester és De Havilland Mosquitos típusú bombázója két, egymás utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt több mint 3460 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem nélkül maradt városra. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban újabb 529 Lancester támadt a már fáklyaként égő városra és az angol gépek ezúttal kizárólag 1950 tonna gyújtóbombákat szórtak le.

Az első légitámadást követő két napban az amerikai légierő B-17-es bombázókkal további négy támadást intézett az égő, füstölgő, már régóta csak egy óriási menekülttáborként működő Drezda ellen, aminek során az amerikaiak 3900 tonna hagyományos és gyújtóanyaggal töltött bombákat dobtak le a belvárosra. Drezdát ez idő alatt a nagy, sok száz géppel végrehajtott támadásokon kívül több, kisebb arányú bombázás is érte. A városra két nap alatt a hagyományos összetételű bombákon kívül 7560 tonna nagy hatásfokú, napalm, magnézium, termit, klorin-triflurid és fehér foszfor tartalmú gyújtóbombát dobtak le.

A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a nagy két napos bombázás után is napokon át többször bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.

Volt angol és amerikai kormánytisztviselők, nyugalmazott tábornokok és történészek a háború után évtizedekig arra hivatkoztak, hogy a támadások nem a német polgári lakosság ellen irányultak, hanem a még épségben maradt drezdai vasúti csomópontot és a környékére telepített ideiglenes kommunikációs központokat akarták megsemmisíteni. Ennek az állításnak sok más mellett az is ellentmond, hogy a szövetségesek az 1945. február 13-14-i drezdai bombázás előtt és után kétszer, összesen négy alkalommal (1944. október 7-én, 1945. január 16-án, 1945. március 2-án és 1945 április 17-én) bombázták a drezdai teher- és személyszállító pályaudvarokat és a mellettük katonai sátrakban felállított telefonközpontokat.

A britek korábban azzal is magyarázták a kegyetlen drezdai bombázást, hogy az angol városok, pl. Coventry 1940 november 14.-i német bombázását akarták ilyen módon "egyensúlyozni.” Coventryt azon a napon 449 német bombázó támadta meg, 4330 ház részben vagy teljesen összedőlt és 554 ember vesztette életét. Az arányokat a drezdai pusztítással még összehasonlítani sem lehet, a németek angol földre gyújtóbombát nem dobtak, és a londoni levéltárakban ma megtalálhatók és már tanulmányozhatók azok a titkosítás alól feloldott iratok, amelyek bizonyítják, hogy a Churchill vezette angol kabinet már jóval a Luftwaffe nagy-brittaniai légitámadásai előtt eltervezte a bombázásokat a német városok ellen.

Az angolok nem csak tervezték, de a Coventry elleni német bombázás előtt 14 hónappal már bombáztak is német városokat. Négy nappal a II. világháború kitörése, és két nappal azután, hogy az angol kormány háborút üzent a náci Németországnak, 1939 szeptember 5.-én az angol bombázók berepültek Wilhelmshaven és Cuxhaven fölé, ahol a katonai létesítményektől mentes, sűrűn lakott belső városrészeket bombázták. Ezt az első angol légitámadást követték az 1940 január 12.-i és az 1940 március 20.-i légitámadások más német városok ellen, és csak ezután fél évvel bombázták a németek először Coventryt és a többi angol várost.

A háború során Drezda előtt az alábbi német városokat bombázták többé-kevésbé porig a brit és az amerikai légierő gépei:

Kiel, Neumünster, Stralsund, Bremerhaven, Emden, Wilhelmshaven, Hamburg, Neubrandenburg, Neustrelitz, Prenzlau, Bremen, Hannover, Rheine, Osnabrück, Hildesheim, Braunschweig, Berlin, Potsdam, Odera melletti Frankfurt, Bocholt, Münster, Kleve, Wesel, Dortmund, Hamm, Soest, Krefeld, Mönchengladbach, Düsseldorf, Aachen, Düren, Bonn, Köln, Siegen, Koblenz, Trier, Bingen, Bad Kreuznach, Mainz, Worms, Kaiserslautern, Pirmasens, Karlsruhe, Pforzheim, Stuttgart, Freiburg, Friedrichshafen, Ulm, München, Augsburg, Straubing, Heilbronn, Nürnberg, Ingolstadt, Bayreuth, Mannheim, Ludwigshafen, Darmstadt, Offenbach, Hanau, Majna melletti Frankfurt, Schweinfurt, Würzburg, Gießen, Kassel, Nordhausen, Merseburg, Lipcse, Chemnitz, Eilenburg, Halberstadt, Magdeburg, Gelsenkirchen, Oberhausen, Witten, Duisburg, Hagen, Wuppertal, Solingen, Neuß, Remscheid, Brilon és Aschaffenburg.

Amerikai adatok szerint Berlinre 68,285 ton...

.:: új Szervusz Admin,
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak RSándor offline - 2019. február 13. 06:13
RSándor
Már megbocsájts , de tudomásom szerint Barcs bombázása összefüg az akkori Magyar területröl történö fegyver szállitással is , ámbár lehet tévedek !! Az pont olyan kammu tényekre alapult mint az iraki háboruk is , de inkább ne is menjünk bele mélyebre . Aztán Antall úr mint itt többször is mutatták dokufilmekbe , már azelött , hogy meglett választva miniszterelnöknek azzal az ominozus Németh úr-elvtárssal , /tudod akit Londonból hoztok az akkori kommunisták haza/ többször járt slepjével együtt Angliába , hogy miért arrol még a mai napig is kussolnak !

.:: új Kiegészités
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak RSándor offline - 2019. február 13. 06:28
RSándor
a kezdö iráshoz , még csak annyit akarok hozzáfüzni , hogy amig nekünk "normáloknak" fogalma sem volt arrol az ugynevezett "Pán-europai picknikröl" addig az NDK-s egyházi körökben már az év közepén tudtak róla !! Még én emlékszem a 89. január 13-án Dresdában tartott miséröl és csendes menetröl a 45-ös bombázás halottaira való megemlékezésröl , félig -meddig ez is volt gondolom a kezdete az "umsturz"-nak .
Amugy szépen leirja a mindenkori "feelelös politikusok" tehetettlenségét , hozzá nemértését . Az meg igaz , hogy Kohl megigérte nekünk , hogy 93-ba már EU-tagok leszünk , ilyenkor kéne a felölösöket kérdöre vonni és megbüntettni mert az , hogy hát nemértettünk hozzá az nekem nem mentség , hasonlóan az sem , hogy Bécs kávéházaiba ülve szerzünk kölcsönöket az országnak , mert ez jellemzö volt az akkori "Finanz elitre".

Nincs jogosultság hozzászólás írásához.

.:: Keresés a blog-post:


This webpage powered by TP98s CMS system # http://thomas98.hu/cms/