Régi NDK-sok új találkozóhelye
  Belépés:
2019 július 23, kedd | 30. hét | Lenke, Brigitta, Apollinár
Legyen ez a kezdőlapom ezen a portálon Személyes üzenetek Keresés home » Afrika magasabb régióiban, a Nagy-hasadékvölgy egy szakaszán

Afrika magasabb régióiban, a Nagy-hasadékvölgy egy szakaszán

Szerző: ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Zsolt52 offline Privát üzenet küldése Felhasználó profilja 2019. április 12, péntek 08:21
Afrika magasabb régióiban, a Nagy-hasadékvölgy egy szakaszán

Ifjúkorom világmegváltási vágyain már túl vagyok. Nos, ennyire sikeredett! Most már csak laza szemlélődés lenne hátra, de azért ez nem mindig elégít ki. Időnként beletemetkezem atyámtól megörökölt könyvtáramba. Sok közöttük még a Nagy Háború előtti időkben adódott ki. Nekem meg adódik a lehetőség, hogy visszatekintsek egy letűnt világra. Sok közöttük a földrajzi mű is. Ezek alapján beteges vágyat szoktam érezni, hogy személyesen is lássam némelyiket.

Az életem nagy pillanatai közé tartozik, amikor egy-egy ilyen passzívan elraktározott kívánalom testet ölt. Egyik ilyen régi vágyamat valósítottam meg idén, amikor Uganda és Kongó határában, a még mindig csak kevesek által elérhető Bwindi-hegységben, a vadon élő néhány utolsó hegyvidéki gorilla család egyikét sikerült 2200 m magasságban becserkésznem. Ez az állat a „kritikusan veszélyeztetett fajok” között szerepel és állatkertben nem található. /Csak a nála lényegesen kisebb – mindössze 100 – 150 kg súlyú - síkvidéki gorilla viseli el egy ideig a bezártságot/. Élmény volt eltölteni körükben egy órát az esőerdőben. De ez már az út csúcspontja volt.

A kezdőpont az, mikor átszállással Entebbebe repültünk. Az odarepülés sima ügy volt. És én különben sem félek a repüléstől. Kizárólag a lezuhanástól félek, mert az a része a veszélyes.
Ez a város a Viktória-tó mellett található. Afrikában ez a legnagyobb-, és egyben a világ második legnagyobb édesvizű tava. Akkora, hogy ha beleállítanánk Budapestet, az ott csak egy fel sem tűnő szigetecskét képezne.

A fővároson, Kampalán csak átporoztunk, és észak felé igyekeztünk a híres Nagy-hasadékvölgy felé. Ennek mentén csúszik szét és válik ketté Afrika. De nem sanszos, hogy megéred.

Uganda egy vadakban fantasztikusan bőséges ország. Ugyanakkor egy vadakban fantasztikusan ritka ország is. Előző a nemzeti parkokra vonatkozik, ahol még – illetve már újra - látni Afrika mérhetetlen vadbőségét. Utóbbi meg az ország többi részére, ahol a másfél évtizede befejeződött polgárháborúban megették, illetve kiirtották az állatokat.

Olvastam, hogy van itt egy terület, ahol állítólag még vadon élő szélesszájú orrszarvúkat látni, testközelből. Rászerveztünk hát! És valóban! Jártam már korábban is Afrikában állatok között, láttam szabadon orrszarvút is terepjárókból, de sosem gondoltam volna, hogy több ilyen vadállatot, gyalogosan sétálva a terepen, 10 - 12 m-re is megközelíthetek. A szakirodalom szerint ez nem túl egészséges. Meg kell említenem, hogy két fegyveres vadőr is vigyázott ránk. Vagy az orrszarvúkra. Mégis férfias élménynek éreztem becserkészésüket. Még ha nőstény egyedek is voltak köztük. Vagy tán pont azért?

Ha igazán gyönyörködni akarunk az afrikai őserdő pompájában, vízi úton kell keresztül hatolni rajta. És csónakon. És kisebb folyókon. Gyalogosan ugyanis alig látni pár lépésre előre, a csaknem áthatolhatatlan sűrűségben. Ezt tudván, ráhatottunk előzetesen a szervezőkre, és így mi most három alkalommal is hajókáztunk egymástól távoli helyeken. Néha meglepően nagy teljesítményű, jó nevű márkák, sok lóerős motorjai hajtották csónakunkat/hajónkat. Testidegennek hatottak ebben a környezetben, ahol az eke vasa is fából van még.

Az első vízi utunk a Viktória-Níluson volt. Egészen a Murchison-vízesésig jutottunk, ahol 37 m magasból két ágban zuhant alá a víz. Ez a folyó a Viktória-tó vízét telepíti át az Albert-tóba. A bömbölő vízesés mellett a parton gyalog másztunk fel a felső szakaszhoz. Ez a fényképállományomat meg az izomlázamat gyarapította. A folyamatos és egyenletes levegővételemnek viszont kevésbé tett jót.

A második hajóút néhány nap múlva a Kazinga-csatornán történt, mely a George-tó vizét ereszti le az Edward-tóba. Állati állatbőség uralkodott a 32 km-es természetes vízfolyás mind a két oldalán. Ahol lehetett, a parttól pár méterre haladtunk. Így 6 - 8 m-ről láttunk az egymás mellett tízesével ivó elefántokat, ormányuk előtt testközelben a vízben dagonyázó bivalyokat, közéjük keveredve meg komplett vízilócsaládokat. Sosem gondoltam volna, hogy ezek a hatalmas állatok, ilyen mennyiségben, ilyen közelről keverednek egymással. De például halászsasból is láttunk vagy egy tucatot.

Harmadik hajóutunk a második héten a Mburo-tavon ezek mellett már szinte csak szürke cserkészélménynek tűnt. De persze a szebb cserkészélményekből.

Az utazás krémjét azonban a gyalogos dzsungeltúrák jelentették. Többnyire erősen hegyi terepen. Volt vulkántúra, amihez is az egyik vulkán élén egy magányos házegyüttesben töltöttünk két éjszakát. A két éjszaka közt elheverő napon reggeli leereszkedést eszközöltünk a dzsungel által benőtt meredek vulkánbelsőn. Első célunk a mélyen lent található tó volt, mely a vulkán alját töltötte ki. Vezetőnk szerint ez Afrika egyik legmélyebb tava, iható minőségű vízzel. Ízmintát mégsem vettünk belőle. Fő célunk a kráterbelső különböző magasságaiban történő körbe”sétálása” volt. De pár óra után – mikor az elöl haladó helyi egyed machetéje is kicsorbult már – ezt feladtuk, és jó pár deci sós víz kipárolgatása kíséretében vissza-szenvedtük magunkat a peremre. Sosem fogom bevallani, hogy a tervezett táv felét se teljesítettük. De így is elbabráltunk vele vagy négy órát.
A tortára habot is kaptunk. Ugyanis – miután pár napja nem esett eső – a szállásunk víztartálya kiürült, így az esti mosdást csak az előző napi emlékeinkből pótoltuk. De ehhez a fantáziáláshoz már akkora hozzászoktunk a korábbi napokból kifolyólag.

Szállásaink ágyai mindenhol szúnyoghálókkal voltak ellátva. Ezek baldahínszerűvé varázsolták szerény, de elfogadható kényelemmel rendelkező fekvő alkalmatosságainkat. A dolog lényege, hogy a szúnyogok csak kívülről döngicséljenek körül bennünket, kis éji zenét biztosítva. De azért mindig akadtak szemfüles szárnyasok is, melyek a testkontaktust részesítették előnyben. Vesztükre. Mert tudott dolog, hogy Afrikába vadászni jön a férfiember. Magam sem jártam el hát másként. A hálón már korábbról díszítésként éktelenkedő tetemek jelentős számát én is szaporítottam a magam áldozataival. Emiatt persze nyilván nem leszek jogosult a dzsainisták mennyországába bekerülni.

Ilyen elhagyatottabb szálláshelyeken a vendéglátók gyermekeinek néha cukorral kedveskedtünk. Némi ajándékosztás, meg barátságos mosoly után nagyon népszerűvé tudtunk válni a felnőttek köreiben is. Talán ennek tudható be, hogy egyik este, mikor egy bogár esett a levesembe, egyszerre két fekete kéz is merült a tányéromba, hogy kikapja azt onnan.

Az útviszonyok nagyon változatosak voltak. A frissen megépültek irigylésre méltó minőségűek. A Strabag magyar leányvállalata itt tovább képeztethetné magát. Viszont ezeken gyakori volt az ellenőrzés. Ilyenkor kihúzható fémtüske-akadályokkal állták el az utat. Terepszínű ruhába öltöztetett, lebilincselő külsejű rendőrök, modern géppisztolyokkal felfegyverkezve léptek kocsinkhoz. De némi papírmutogatás után barátsággal rángatták félre a szöges akadályt.
Viszont mint egy olyan ezer kilométert nem aszfalt borítású, hanem helyenként csapnivaló minőségű útakon tettünk meg. Nem is tudom, hogy vészeltük volna át, ha nem lettünk volna edzésben az itthoni télvégi útjainkról. Ezen utak mellett agyagfalú és fű-, esetleg nádborítású kis halászfalvak, vagy magányos tanyák helyezkedtek el. Több ilyenbe bekéredzkedtünk. Tudom, hogy nagyon külvárosi viselkedés bepillantani mások szegényes házaiba, meg lefényképezni a nyomort, de hát én sosem laktam a centrumban. Meg is állapítottuk, hogy ebben az országban egy teljesen értelmezhetetlen funkció a népjólléti miniszteri státusz.

Uganda minőségi kávét termelő ország. Hatalmas ültetvényeket láttunk. Csak úgy, mint ahogy teából is. Területének nagy részét mintegy 1000-1500 méter magasságban elterülő fennsík alkotja. Még az angolok telepítették be ide a cserjéket. Kávét mégsem lehet itt kapni. Az egészet exportálják! A helyieknek egyébként is megfizethetetlenül drága lenne. Koffeinéhségünket csillapítandó, menet közben minden városi hotelbe benéztünk kávéért. Máshol ugyanis ilyet nem is remélhettünk. De általában nem tartottak kávéfőző masinát. Ahol találtunk, ott meg nem volt kávé. A híres Rwenzori-hegység alatt haladva, az egyik városka főutcájában kerülgettük a kátyukat, mikor hirtelen és váratlanul ilyen táblát látunk egy üzlethelyiségen: „Café Barista”. Ez meglepő volt, mert ilyesmit eddig nem tapasztaltunk. Óvatosan léptünk be, és láttuk, hogy van kávéfőző gépük. Egyből megkérdeztük a kulturáltan felöltözött alkalmazottat, hogy van-e kávéjuk? - Van! - volt a válasz. Erre mi a falon függő nagy kávéárlapból sorba adtuk volna fel a rendelést, mire sajnálkozva közölte, hogy a városban ma nincs áram. De jöjjünk vissza holnap, mert addigra állítólag már lesz.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két nap múlva ismét arra jártunk és tényleg nagyon finom kávét kaptunk. Az egyetlent a két hét alatt. Ajándéknak is csak babkávét hoztam haza, egyéb értelmes lehetőségek hiányában.

Ennek ellenére nagyobb élmény volt ez az út, mintha a turistáktól hemzsegő szomszédos Kenyába vagy Tanzániába mentem volna. Utóbbiakban simán lehet fényképezni például egy lustán heverő oroszláncsaládot kőrbevevő tíz dzsipet. Ugandában viszont sokkal szegényesebb az ilyen felvétel, mert egy kocsi sem tud rákerülni a képre, a lefényképezett oroszlánok mellé. Ha csak nem szelfizel. Ide csak nagyon kevesen járnak. Két hetes utunk során egy indiai családdal találkoztunk az egyik vendégházban, meg kétszer amerikaiakkal. Illetve egy rózsaszínre festett busszal, melyik holland fiatalokat szállított /hálóhelynek is ezt használták/ több országon át.

Nem szeretem az ipari turizmust. De Uganda még nem turista paradicsom. Egyenlőre. Csak sima paradicsom. Annak, aki vállalja az ezzel járó kényelmetlenségeket is.
  Megosztás
Facebook:
Iwiw:
Egyéb:
^ lista ^
A Te véleményed: - érdektelen gyenge közepes jó nagyon jó +
Tetszésindex: nincs szavazat

időben növekszik időben csökken
4 hozzászólás
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak tépelődő offline - 2019. április 12. 17:00
tépelődő
Mondsza csak....mikor jelenik meg, az útirajzaid gyűjteményes változata? Észrevétlenül annyi infót csempészel ezekbe az írásaidba, hogy érdemes lenne kötelező olvasmánnyá tenni őket! Bár részemről ugye jó az 5let, de nem venném a szívemre, ha a fiatalság nem méltányolná a "játékos" törit-és föcit. Maradjunk a gyűjteményesnél, és azt a rajongóidnak ajándékozhatod!
Gratula, ez is szép munka lett!

.:: Komám!
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Admin offline - 2019. április 12. 20:11
Admin
Írásodat nem is méltatom, az annyira egyértelmű. Hozzászólni nem tudok, mivel mégcsak hasonló élményeim sem voltak életemben, mint neked - mint látjuk egyre-másra az évek során. Ígyhát csak annyit fűzök most hozzá:
vélhetően nem egyedül szoktad a világot járni, hanem egy összeszokott csapat tagjaként. Nahát jól becsüld meg ezt a csapatot továbbra is, mert olyat kapsz tőlük (és ők tőled), ami nem mindennapos. Igazán mondom, annyi élet-kalandban volt már eddig részed, annyit és olyasmiket láthattál, mint 10 más ember sem együttvéve. Sőt...

Mondtam már, hogy irigyellek?...

.:: Azon tépelődöm...
Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak Lacos offline - 2019. április 12. 20:21
Lacos
...hogy csatlakozom az előttem szólóhoz

Mellesleg abból a fából az ekéből hozhattál volna egy szilánkot, kikovácsoltam volna belőle a fából vaskarikát

.:: Azon szerencsések közé tartozom,
Privát üzenet küldése Felhasználó profilja
ellenőrzött tag, adatai biztosan valósak kalucsni offline - 2019. április 16. 13:07
kalucsni
aki képeket is láthatott az utazásról. Kicsit irigykedtem is, de az elismerés erősebb volt bennem, mert én biztos nem mertem volna ilyen útra vállalkozni. Nem semmi bátorság kell hozzá! Néha még a turistáktól hemzsegő helyeken is belefutunk valami extrém kalandba, nem még egy ilyen helyen. Épp a napokban olvastam itt a firkafalon, hogy 60 felett azt kell csinálni, amit mi szeretnénk és magunkra kell költeni a pénzünket... Zsolt rendesen megmutatta nekünk a hogyant. Lehet utánacsinálni! A magam részéről viszont akkor is elégedett leszek magammal, ha végig bírom ülni a lengyel buszos utat, amire befizettünk húsvétra.

Nincs jogosultság hozzászólás írásához.

.:: Keresés a blog-post:


This webpage powered by TP98s CMS system # http://thomas98.hu/cms/