Régi NDK-sok új találkozóhelye
  Belépés:
2022 április 17, vasárnap | 15. hét | Rudolf, Izidóra
Legyen ez a kezdőlapom ezen a portálon Személyes üzenetek Keresés home » DOKUMENTUMOK » Írások » Életképek » Bliccelés!

Bliccelés!

Ahogyan pénteki délutános műszak után már megszokott volt, nem mindenki jött haza a kolóniára… többen, még beleugrottak az „életbe,” valamelyik éjszakai bárba… még majd három órájuk maradt egy kis szórakozásra.

A maradék, köztük én is, vártuk a 23:15-ös helyi járatos buszt a Zentral Haltestellén.

- Tomi, ma te vagy ám a soros!
(Hétvégenként, éjszaka bliccelni is szoktunk!)
- Hé srácok? Hányan is vagyunk, kinek kell jegy?

Kilencen voltunk. Odamentem a becsületkasszás jegykiadóhoz (tudjátok az volt az a típus, amelyikben a bedobott pénzt még három átlátszó rekeszen keresztül lehetett látni). Majd eljátszottam a pénzbedobást, kicsit meg is ütöttem az oldalát, és serényen lehúztam a kilenc jegyet.

- Meg is van - mondtam a mellettem állóknak… indultunk is befelé.

Mire egy önérzetes, idős, ősz hajú aggastyán fölállt. A hatás kedvéért még az SB. (rokkant igazolványát) is fölmutatta, és azt mondta nekem.
- Elnézést, uram! De, én láttam, hogy ön csak két márkát dobott be és kilenc jegyet húzott le.

A buszon utazók, egy emberként felénk fordulva figyelték az eseményeket. Egyből osztottam, szoroztam fejben… két márkát 25 Pf-el osztva, csak nyolc jött ki.
- De uram én csak nyolc jegyet húztam le.
- Nem, láttam, hogy kilenc volt.

Megszámoltuk nagy teátrálisan... tényleg kilenc volt.
- Elnézést kérek uram. - majd magyarul folytattam:
- Srácok ki szállt föl utoljára?… jelentkezett is az egyik cimbora.
- Óriás, bocsi, de a te jegyed nem lett kifizetve, és légy szíves dobjál be 25 Pfenniget! - Jól van, na, mindig a legkisebbnek kell fizetni.

Elővette a pénztárcáját, és be is dobta a kért mennyiséget. Az idős német úr és a busz utazó közönsége meg is megnyugodott a látottakon.
- Uram, így akkor most minden rendben? - kérdeztem az idős urat.
- Ó, természetesen!

Közben itt volt az idő, el is indult a busz… nem nagyon beszélgettünk… csak egymásra néztünk és a szemünk élénk csillogásából lehetett érezni, hogy majd kitör belőlünk a röhögés. Már megtanultuk, hogy az elmúlt tíz évben itt dolgozó magyaroktól sokan tanultak meg jó pár szót magyarul. Úgyhogy, nem dumáltunk. Majd mikor leszálltunk az Arthurnál, annál nagyobb lett a hangzavar, egymás szavába vágva meséltük a saját verziónk szerint a történéseket.

Szerző: Tamás Ferenc (Tomiferi), Karl-Marx-Stadt
Közzétéve: 2009.06.17.
Az írás a lellei NDK-s találkozóhoz kapcsolódó "Életképek" pályázatra küldték be.



This webpage powered by TP98s CMS system # http://thomas98.hu/cms/