Régi NDK-sok új találkozóhelye
  Belépés:
2022 április 17, vasárnap | 15. hét | Rudolf, Izidóra
Legyen ez a kezdőlapom ezen a portálon Személyes üzenetek Keresés home » DOKUMENTUMOK » Írások » Életképek » NDK-s gasztronómiai emlékek

NDK-s gasztronómiai emlékek

Írom ezt a szösszenetet azoknak, akiknek a kitárult világgal együtt sikerült megismerni, néha élvezni a német konyhát. Több apró trükköt saját háztartásomba is átvettem. A gyári menza mellett két család életét figyelhettem meg. Ma már sajnálom, hogy a sok jó süti receptből csak keveset mentettem át. Az egyik háztartást hagyományos, német precizitással, eredményesen vezették. Ez szigorú, heti beosztás alapján működött, melytől még vészhelyzet esetén sem tértek el.

Mikor Ilmenauba érkeztünk, a gasztronómia sok kedves meglepetése várt ránk. A kölcsönös próbálkozások néha kudarcot is hoztak. Azóta már tudjuk, milyen egészséges a barna/fekete kenyér. Egyre viszont alkalmatlan: soha nem lesz belőle ehető bundás kenyér. Mi megpróbáltuk a lehetetlent, de a kuka lett a vég.

Sokan próbálták közülünk az általunk csak generál-szósznak nevezett valamit megszeretni. Nekem egy eset kivételével sikerült.

Mi három műszakban dolgoztunk a porcelángyárban. Meglepett, hogy éjjel egy órakor meleg ételt ehettünk. Az elszántabbak hazamentek traccsolni és enni a többiekkel, de a kényelmesebbek bent ettek. Nekem pont jól jött a kevésbé fűszeres hús, krumpli, generál-szósz. Egyik este több kollega nagy vidáman szólt, hogy végre halat eszünk. Be is indultak a pavlovi reflexek. Valóban hal volt, ám kissé elbizonytalanított, mert az ismert generál helyett valamilyen fehér szószt adagoltak, kapribogyóval. Vagy a hal nem szerette a kapribogyót, vagy a szósz a halat, vagy ezek mindannyian egymást, de az eredménye az lett, hogy nagyon vártam a műszak végét, és leginkább nem a fáradtság miatt. Egyikünk nagyon szívesen megette volna a benti kaját, de csak a szósz nélkül. Ő már akkor jól beszélt németül, de hosszas győzködése sem vezetett eredményre. A konyhások állandóan értetlenkedtek. Olyan nincs, hogy valaki képes legyen szósz nélkül enni a húst...! Mikor végre megértették, hogy mégis mit is akar pontosan, hogy tehát egy hete szósz nélkül akarta volna kérni a húst, úgy elkezdtek nevetni, hogy egyikük kezéből még a nagy merőkanál is kiesett.

Másik lány meg úgy járt, hogy gyomorsavlekötőnek kekszet szeretett volna enni, de ahogyan ő mondta, úgy nem értették meg azt sem. Egy-két nap tanakodás után végül az egyikük a fejére csapott, "ahh, kéksz", és már adta is.

Erről jut eszembe, talán emlékeztek a négy órát megelőző hatalmas csörrenésre. Az egész ország egy emberként dobott el mindent a kezéből, hogy végre átadhassa magát a Caffeestunde élvezetének. Ami igaz, az igaz, eszméletlenül finom sütiket ismertem ott meg. Ebben az időben kóstoltam meg a rebarbarát. Addig csak a szegedi piacon láttam, elvétve. Egyik alkalommal elmeséltem Frau Polténak, akivel együtt dolgoztam, milyen finom rebarbarás sütit ettünk anyukámmal a városban. Hallgatta, majd megkérdezte, meddig marad anyukám? Pár nap múlva Frau Polte diadalmasan behozott két nagy tepsi rebarbarás és túrós sütit: „Na ezt vidd el anyukádnak, hadd tudja meg, milyen az igazi sütemény!” Azóta is emlegetjük, hogy ez a büszkeséggel és szeretettel hozott süti volt a legfinomabb.

Egyszer Lipcsében találtunk egy magyar vendéglőt. Végre hazai ízek! Na hát sejthetitek, ami gulyást ott ettünk, az köszönőviszonyban sem volt az itthonival. Ki érti, hogy ilyen pancsolás után miért lelkesedtek úgy a magyar konyháért német ismerőseink...? Az meg külön oldalakat érdemelne, milyen megpróbáltatás volt, ha általuk magyarosnak véltet kellett megennünk... Ötünknek testületileg ehetetlen volt a frissen szedett gombával dúsított letschó. Bezzeg nekik nagyon ízlett. A salátát, gyümölcsöt mindenütt szűken mérték. Nagyon meghökkentek, ha dupla salátát kértünk.

Egyik alkalommal mi derültünk egy jót, amikor a hús-krumpli-spenót mellé odabiggyesztették a salátaadagot, ami ugye jár...

Ami sokunknak érthetetlen volt, és egy ideig hiányzott: a leves. Jó étteremben háromfélét is kaphattunk. Viszont a nagyobb, vasúti restiben bármikor volt brüche-eier. Ez tömör húslé volt egy beleütött tojással. Német barátaink otthon évente kétszer, ha főztek levest, de mi azt sem neveznénk levesnek.

A mi brigádunk egy óvodás-csoportot patronált. Hol ők jöttek hozzánk kis műsort adni, hol mi mentünk farsangra, vagy gyereknapon piknikezni velük. Ebből az időből tanultam meg németesen készíteni a franciasalátát, és a párolt lilakáposztát. Van egyébként német szakácskönyvem, ami valóban alapos, jól szerkesztett. Igazán kétbalkezes, akin ezek után kifog a konyhai szolgálat. Jellemző az akkori vásárlási lehetőségekre, hogy ezt a könyvet pár évvel később Temesváron potom 40 lejért vettem meg.

Remélem, sok apró emléket idéz fel nektek is, ha ennyi év távlatából visszagondoltok.

1974-1978, Ilmenau

Szerző: Kőváriné Siska Ágnes
Közzétéve: 2009.06.05.
Az írás a lellei NDK-s találkozóhoz kapcsolódó "Életképek" pályázatra küldték be.



This webpage powered by TP98s CMS system # http://thomas98.hu/cms/